Profilváltás

2015. július 22., szerda

     Sziasztok sziasztok! Az utóbbi hetekben...ne szépítsem, hónapokban :D...nem igen jelentkeztem az új receptekkel. Annyi mindent csinálok, hogy azt a maradék időmet nem szeretném elvenni a családtól azzal, hogy új recepteket próbálgatok a konyhában. Ráadásul meg sem kóstolhatom. Úgy meg nem főzünk valami újat, hogy nem kóstoljuk meg, hiszen ha kiderül róla, hogy sz*r, dobhatom ki. Legutóbb pont így jártam. Mondjuk az én kajámmal, de a lényegen nem változtat..sz*r lett. Szóval sz úgy volt, hogy megfőztem magamnak előre 4 napra. Jó nagy vajlingnyi rizses csirkemelles cukkíni. Jól hangzik, igaz?? Minden összetevőjét imádom. Ám a végeredmény olyan iszonyatosan íztelen és túlfőtt lett (este főztem, reggelre minden széjjel mállott), hogy a második napon már majdnem sírtam, hogy még két napig ezt kell ennem. Szerencsére férjem megkönyörült rajtam, és közölte, hogy oda adhatjuk a kutyáknak. Ó, hát mondom az nagyon faintos lesz, hát a kutyák imádják a házi kosztot. Két kutya szépen meg is kapta. Imádják a hasukat. Boci, a német dog, neki esett, és levegővétel nélkül beküldte. Ez nem meglepő, egyszer a tálat is el fogja tűntetni, annyira beles. De Mafla..na Mafla igazi urinő, ő normál tempóban eszeget. Kaját megkap, boldogan beleharap, majd megáll, és ránéz emberre..azzal a tipikus "ezt most komolyan gondolod?" nézéssel. Végül megette, de nem volt boldog...hiányzott a szokásos, evés közben farokcsóválás.
Úgyhogy receptek most egy ideig nem lesznek, ha mégis, majd időben szólok.
De tervezem videóra vinni az eddigi recepteket. Ez az ötlet onnan jött, hogy ...elmesélem Noétól :D:
Van a mi városunkban egy kis TV csatorna. Semmi extra, leginkább helyi történések. A neten néha visszanézem a műsort, és akkor bukkantam rá, hogy ezeknek biza főzőműsora is van. Bakker, rendesen sokkolt a látvány. Az egy dolog, hogy a menyecske nem az a kameraérett személy...de a zene...hát azt a zenét amit alá nyomnak azt öcsém utoljára Te az NDK-s, alánarrált pornófilmekben hallottad utoljára. Én nem hallottam, nekem azt úgy mesélték kérlek :D. Szóval helyi TV-hez képest is színvonalon aluli, arról ne is beszéljünk, hogy minden hülye...de legalábbis minden olyan háziasszony, aki azt a műsort nézi, tud tökfőzeléket főzni. Ezen én annyira kiborultam, hogy a facsémat telinyomtam a "Főzőműsort Zsófikának" kampányommal. Már már annyira kampányoltam, hogy nekem égett tőle a pofám...persze mondanom sem kell, hogy Zsófika még mindig nem kapott főzőműsort. De nyugi van, majd én szerzek egyet magamnak. Már csak kamera, és konyha kell hozzá. Ugyanis se kamerám, se konyhám. Jó...konyhám van, csak az akkora, hogy ha véletlen elesek benne, még rendesen el sem tudok feküdni, annyira keskeny. Szóval kamerázásra alkalmatlan. De no para, megoldom én ezt is. Idővel. És én akkor megcsinálom a ZABirodalom videót is, és lefőzöm nektek a recepteket...ne mondjátok már, hogy ezt nehéz megcsinálni, neki sem álltok.
Tehát profilt váltok...Zsófika főzőműsorra gyúr!!!
Szó szerint!
Zsofika nagyon sokat gyúr. Meg aerobozik. Mert jól kell kinézni. Nincsen rosszabb, mint nagy test a kis konyhában. Persze kaptam már kritikát, hogy mindent a gyúrás elé teszek. Erre van egy szép magyar szó..előre elnézést érte: LÓFASZT! Azért, mert nem nyomom le az ismerőseim torkán a magánéletem képekben illusztrálva a közösségi oldalamon, attól én még szeretem a családomat. És az időmet is a családommal töltöm. Az, hogy én heti 5 alkalommal 1-2 órát magammal, és csak magammal foglalkozom...hát az L'oreal, és megérdemlem. Ha ettől leszek szaranya..hát akkor vállalom, szaranya vagyok. De mikor látom ZsírosMancit futni a három-négy pulya után, melltartó nélkül, kőművesdekoltázzsal...hát köszönöm szépen, abból én nem kérek. Nem fogom a küllememmel égetni a gyereket az oviban :D. Kiröhögik...könyörtelenül kiröhögik azt a gyereket a háta mögött, akinek a muterja hóna alól térdig fut a zsírfolt. Persze ha neki úgy kényelmes, ám legyen. De nekem ne szóljon be senki csak azért, mert nem állok be a sorba. Mellesleg ha én dögös vagyok, kevesebb az eshetőség, hogy emberem lecserél egy új verdára. Esetleg a régi mellé szerez be egy újat sutyiba. Háhhh!
Egyenlőre legyen ez a végszó.
Jövök még!
Nem receptekkel, de jövök még :)!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hajrá Zsófika! :-)


Üdv. papannick :-)

Zsófi írta...

:D :D

Megjegyzés küldése

ZABirodalom Copyright © 2013